Veteránzóna - ezzel a címmel írt recenziót az Ismeretlen katona című antológiáról a Magyar Narancsba Horváth Györgyi. Alább szemelvényeket közlünk az írásból. A teljes szöveg itt olvasható: katt!
"Forgatom a könyvet, a gerincén centiméter, a rikító sárga-narancs-piros címlapon egy féllábú Dundika pózol, keblet, hasat és combot feltáró terepszínű göncökben, kezében fegyver, fején népköztársasági címeres katonai sapka - az Éjszakai állatkert és a Szomjas oázis női antológiák után az első magyar férfiantológia is egy borítóra kihelyezett pőre nővel próbálja eladni magát. Félreértés ne essék: az Ismeretlen Katona nem nevezi magát férfiantológiának (igazából semminek sem nevezi magát: nincsen hozzá szerkesztői koncepciót előtáró magyarázat, sőt, igazából szerkesztő és alcím sincs, csak nagyon elbújtatva), ám a témája (katonaság), a benne domináló prózatípus (önéletrajzi elbeszélés, vallomás), szerzőinek neme (egy kivételével mind férfi), valamint a szerkesztő Kukorelly Endrének a Literán hozzáfűzött kommentárja ("ez a könyv búcsú egy igazi férfitémától") mind ehhez a műfajhoz közelítik. Férfiantológia: férfiak mesélnek benne csakis férfiak számára hozzáférhető élményekről - férfiaknak. Hiszen a borítón elhelyezett playmate Dundika nyilvánvalóan nem a női olvasóközönség figyelmének felkeltését célozza. És ez egy fontos különbség: ezzel a könyvvel nem az egyik nem beszél magáról a másik nemnek (vagy mindkét nemnek), ahogy az a női antológiák esetében történt, hanem helyette az egyik nem beszél magáról - ugyanannak a nemnek. Saját magának.
A kötet tétje ennyiben nem a külvilág felé való nyitás, hanem a zártság (a homogén, katonaviselt férfiközösség) fenntartása, és a közös élményeknek ebben a zárt körben történő újrafelelevenítése. A sárguló papírlapokon, ahol 33 kortárs szerző vall 35 elbeszélésben 1969 és 2000 közti katonaélményekről (surranóról, kanálgépről, futkosóról, fókáról, a váposokról, valamint a kopaszok, gumik, öregek és táposok közti - időnként nem megnyugtatóan tisztázott - hierarchiáról), ilyen-olyan formában sokszor előkerül az a meggyőződés, hogy "semmit nem ért ebből, aki nem volt katona", valamint az is, hogy a katonatörténetek jóérzésű embernek, különösen nőknek, nem valók (lásd pl. 31., 246. és 263.). A történetek hőse, elbeszélője és hallgatója tehát szigorúan zárt közösséget alkot - traumaközösséget, mondhatnánk, hiszen akár nosztalgikusan, akár patetikus-szomorkásan, akár vulgárisan emlékeznek vissza az elbeszélők, egy dologban mindegyikük közös: abban, hogy a katonaságot egyikük sem kívánja vissza, és hogy alapvetően traumaként élte meg. "A katonaság a puszta fizikai erő demonstrálása, a félelemkeltés eszköze. A katonaság = háború, öldöklés, erőszak", és: "lelkileg megnyomorították az embert. Pláne, ha értelmiségi attitűdöt szimatoltak, érzékeny lelket" - olvasható a lapokon. (Érzékeny lelket pedig szinte mindig szimatoltak, hiszen az elbeszélők nagy része táposként, azaz előfelvételisként lett katona.) (...) A történetek maguk legtöbbször a kötelező alapelemeket variálják: ilyen a különleges szavakkal történő ismerkedés, a beavatási szertartások, a tápos lét előnyei és hátrányai, a maszturbáció, a vulgaritásba hajló szexuális túlfűtöttség, valamint - olykor - a lázadás. (...) Egy vulgaritással, erőszakkal és irracionalitással traumatizált, a trauma révén előállított férfiszubjektivitás, melyet valaha felértékelt a társadalom: ez áll a kötet középpontjában, a narrátorok erre emlékeznek, ekként ismerik fel magukat (vagy énjük egy részét), ehhez próbálnak viszonyulni és - nemritkán - ettől megszabadulni.
Ez a megszabadulás hol sikerül, hol nem. Nemritkán a stílus az, ami árulkodó: a vulgaritásba való teljes visszacsúszás rendszerint a traumába való visszacsúszást is jelöli (pl. Ficsku Pál írása). Mások ellenben képesek játékos-szürreális jelenetekkel feloldani a rémségeket (Garaczi szövege), megint mások - távol tartandó az élményt - szabatosan mesélnek, szinte nem is érintve a téma negatívumait (lásd pl. Jász Attila elbeszélését), vagy szembehelyezkednek a vallomásos műfajjal, és inkább egy nem referencializálható "ő"-be tárgyiasítják katonaélményeiket (pl. Pallag Zoltán). Érdemes ugyanakkor felfigyelni arra, hogy az élmények nem a maguk csupaszságában, hanem igen gyakran irodalmi áthallásokkal telítetten kerülnek elő. Az intertextuális utalások közül a gyakoriságot tekintve egyértelműen Ottlik Iskola a határon című regényéé a pálma (...). Ottlik, a nagy kedvenc mellett eltörpül Svejk, A 22-es csapdája és A Pál utcai fiúk: ezeket az irodalmi előképeket alig egyszer-kétszer idézi meg a könyv.
Az Ismeretlen Katona nem is elsősorban irodalmi, hanem inkább társadalmi-lélektani szempontból fontos. A szövegek természetesen jól formáltak, hiszen írók írták őket (nem is egy közülük már megjelent korábban is, Szilasi, Fenyvesi és Garaczi írása pedig kifejezetten élvezetes), ám a hagyományos értelemben vett irodalmiság itt háttérbe szorul az "elmeséletlen történetek" traumakibeszélő, az egyéni élményeket a nyilvánosba beemelő műfaja mögött - és éppen ezért alkalmas arra, hogy emléket állítson egy leáldozófélben lévő modern férfiideálnak: a katonaviselt, brutalitásokon és nyers erőszakon szocializált férfinak. És hogy elbúcsúzzon tőle. Mert hál' istennek, végre lehet búcsúzni. Ideje volt.
Szoba Kiadó, Miskolc, 2007, 338 oldal, 3290 Ft"
"Forgatom a könyvet, a gerincén centiméter, a rikító sárga-narancs-piros címlapon egy féllábú Dundika pózol, keblet, hasat és combot feltáró terepszínű göncökben, kezében fegyver, fején népköztársasági címeres katonai sapka - az Éjszakai állatkert és a Szomjas oázis női antológiák után az első magyar férfiantológia is egy borítóra kihelyezett pőre nővel próbálja eladni magát. Félreértés ne essék: az Ismeretlen Katona nem nevezi magát férfiantológiának (igazából semminek sem nevezi magát: nincsen hozzá szerkesztői koncepciót előtáró magyarázat, sőt, igazából szerkesztő és alcím sincs, csak nagyon elbújtatva), ám a témája (katonaság), a benne domináló prózatípus (önéletrajzi elbeszélés, vallomás), szerzőinek neme (egy kivételével mind férfi), valamint a szerkesztő Kukorelly Endrének a Literán hozzáfűzött kommentárja ("ez a könyv búcsú egy igazi férfitémától") mind ehhez a műfajhoz közelítik. Férfiantológia: férfiak mesélnek benne csakis férfiak számára hozzáférhető élményekről - férfiaknak. Hiszen a borítón elhelyezett playmate Dundika nyilvánvalóan nem a női olvasóközönség figyelmének felkeltését célozza. És ez egy fontos különbség: ezzel a könyvvel nem az egyik nem beszél magáról a másik nemnek (vagy mindkét nemnek), ahogy az a női antológiák esetében történt, hanem helyette az egyik nem beszél magáról - ugyanannak a nemnek. Saját magának.
A kötet tétje ennyiben nem a külvilág felé való nyitás, hanem a zártság (a homogén, katonaviselt férfiközösség) fenntartása, és a közös élményeknek ebben a zárt körben történő újrafelelevenítése. A sárguló papírlapokon, ahol 33 kortárs szerző vall 35 elbeszélésben 1969 és 2000 közti katonaélményekről (surranóról, kanálgépről, futkosóról, fókáról, a váposokról, valamint a kopaszok, gumik, öregek és táposok közti - időnként nem megnyugtatóan tisztázott - hierarchiáról), ilyen-olyan formában sokszor előkerül az a meggyőződés, hogy "semmit nem ért ebből, aki nem volt katona", valamint az is, hogy a katonatörténetek jóérzésű embernek, különösen nőknek, nem valók (lásd pl. 31., 246. és 263.). A történetek hőse, elbeszélője és hallgatója tehát szigorúan zárt közösséget alkot - traumaközösséget, mondhatnánk, hiszen akár nosztalgikusan, akár patetikus-szomorkásan, akár vulgárisan emlékeznek vissza az elbeszélők, egy dologban mindegyikük közös: abban, hogy a katonaságot egyikük sem kívánja vissza, és hogy alapvetően traumaként élte meg. "A katonaság a puszta fizikai erő demonstrálása, a félelemkeltés eszköze. A katonaság = háború, öldöklés, erőszak", és: "lelkileg megnyomorították az embert. Pláne, ha értelmiségi attitűdöt szimatoltak, érzékeny lelket" - olvasható a lapokon. (Érzékeny lelket pedig szinte mindig szimatoltak, hiszen az elbeszélők nagy része táposként, azaz előfelvételisként lett katona.) (...) A történetek maguk legtöbbször a kötelező alapelemeket variálják: ilyen a különleges szavakkal történő ismerkedés, a beavatási szertartások, a tápos lét előnyei és hátrányai, a maszturbáció, a vulgaritásba hajló szexuális túlfűtöttség, valamint - olykor - a lázadás. (...) Egy vulgaritással, erőszakkal és irracionalitással traumatizált, a trauma révén előállított férfiszubjektivitás, melyet valaha felértékelt a társadalom: ez áll a kötet középpontjában, a narrátorok erre emlékeznek, ekként ismerik fel magukat (vagy énjük egy részét), ehhez próbálnak viszonyulni és - nemritkán - ettől megszabadulni.
Ez a megszabadulás hol sikerül, hol nem. Nemritkán a stílus az, ami árulkodó: a vulgaritásba való teljes visszacsúszás rendszerint a traumába való visszacsúszást is jelöli (pl. Ficsku Pál írása). Mások ellenben képesek játékos-szürreális jelenetekkel feloldani a rémségeket (Garaczi szövege), megint mások - távol tartandó az élményt - szabatosan mesélnek, szinte nem is érintve a téma negatívumait (lásd pl. Jász Attila elbeszélését), vagy szembehelyezkednek a vallomásos műfajjal, és inkább egy nem referencializálható "ő"-be tárgyiasítják katonaélményeiket (pl. Pallag Zoltán). Érdemes ugyanakkor felfigyelni arra, hogy az élmények nem a maguk csupaszságában, hanem igen gyakran irodalmi áthallásokkal telítetten kerülnek elő. Az intertextuális utalások közül a gyakoriságot tekintve egyértelműen Ottlik Iskola a határon című regényéé a pálma (...). Ottlik, a nagy kedvenc mellett eltörpül Svejk, A 22-es csapdája és A Pál utcai fiúk: ezeket az irodalmi előképeket alig egyszer-kétszer idézi meg a könyv.
Az Ismeretlen Katona nem is elsősorban irodalmi, hanem inkább társadalmi-lélektani szempontból fontos. A szövegek természetesen jól formáltak, hiszen írók írták őket (nem is egy közülük már megjelent korábban is, Szilasi, Fenyvesi és Garaczi írása pedig kifejezetten élvezetes), ám a hagyományos értelemben vett irodalmiság itt háttérbe szorul az "elmeséletlen történetek" traumakibeszélő, az egyéni élményeket a nyilvánosba beemelő műfaja mögött - és éppen ezért alkalmas arra, hogy emléket állítson egy leáldozófélben lévő modern férfiideálnak: a katonaviselt, brutalitásokon és nyers erőszakon szocializált férfinak. És hogy elbúcsúzzon tőle. Mert hál' istennek, végre lehet búcsúzni. Ideje volt.
Szoba Kiadó, Miskolc, 2007, 338 oldal, 3290 Ft"
Az illusztráció a kevésbé emlegetett előkép: Svejk (forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia).
